Versek

A hír

Épp a cukrászdában voltam,
amikor csöngött a telefonom.
Csak másodszorra vettem fel,
mert még ki kellett tennem a pultra az aprót,
hogy el tudjam hozni a kedvenc süteményed.
Miután elmondták a hírt,
csak arra tudtam gondolni,
hogy a sütemény
még három napig biztosan eláll,
ez a három nap az egyetlen esélyem,
három napig még kiderülhet, hogy téves volt a hír,
nem te voltál, vagy nincs is halál,
és akikre földet borítottunk, megrázzák tagjaikat, leporolják ruháikat,
asztalunkhoz ülnek,
azt mondják, jó, hogy hazaértek a vihar elől,
mert nem vittek magukkal kabátot,
és hosszú távollétükre nem adnak magyarázatot.

(Megjelent: Éjszakai földet érés /Scolar Kiadó, 2018/; Élet és Irodalom, 2017)

Belső naprendszer

miközben kórházról kórházra jársz
és ha újszülöttet látsz, folyton elsírod magad
azt javasolják,
hallgass meg mindenkit,
hagyd, hogy a tanácsok befészkeljék magukat
szíved repedéseibe
apró lárváikat letegyék

amik kikelve úgy zsongnak majd körül
mint a Szaturnuszt a gyűrűjét alkotó porszemek

és akkor végre elhiszed,
hogy te is egy olyan bolygó vagy,
amin megvannak az élet feltételei
és az orvosok egyszer majd lakhatóvá tesznek téged is.

(Megjelent: Éjszakai földet érés /Scolar Kiadó, 2018/; Szép versek, Magvető Kiadó, 2018)

Magánbiológia

A leghidegebb tavaszi napok egyikén történt.
A másodikosokkal berendeztünk egy terráriumot,
és beletettünk egy hernyót, hogy megfigyelhessük
az újjászületés lépéseit.
Az Aleppóból származó kisfiú pedig megszólalt,
ugyanígy kelnek majd ki a sírból három emeletes házunk
alá szorult halottaik.

A csend gyorsan megszilárdult, mint
kiszáradt folyómederbe öntött beton.
Hogy eltereljem a figyelmüket, kitaláltam,
nevezzük el a lepkét, ami nemsokára kikel.
Ő is javasolt egy szépen csengő, furcsa hangzású nevet,
sokkal később tudtam meg, hogy azt a gyerekeknek kifejlesztett
antidepresszánst nevezik így, amit akkor már hónapok óta szedett.

Mire kikelt a pillangó, egy ideje már nem járt iskolába.
Talán rájött, hogy nem következik be,
amit mondott,
és nem akarta elkeseríteni a többieket.

Mi azért ünnepeltünk egy kicsit,
végignéztük, ahogy a lepke kibontja gyűrött szárnyait
aztán kiengedtük,
becsuktuk az ablakot,
a gyerekek csillogó szemekkel néztek utána,
én pedig nem mondtam el nekik, hogy kint még hideg van,
nemsokára megfagy.

Hadd higgyenek tovább a feltámadásban.

(Megjelent: Éjszakai földet érés /Scolar Kiadó, 2018/; Kalligram folyóirat, 2017)

Azonosság

A befogadóállomáson a különböző országokból érkezők
ügyetlenül próbálták vigasztalni egymást.
Később megnyugodtak,
hogy nem kell szeretniük a másikat,
elég, ha felszednek a földről két közel azonos nagyságú követ,
és ha később távol kerülnek egymástól,
és nem is jut majd eszükbe a másik neve,
tudni fogják, hogy van valahol valakinek egy ugyanilyen köve,
amivel, bárhogy is fájt,
nem zúzott össze semmit, nem dobott be ablakot,
nem beszélt hozzá, nem pólyálta be, nem rajzolt rá filccel szájat és szemeket,
nem törte be vele az erőszakosan ordibáló fejeket,
csak hordja magánál, ahogy a többiek is hordják.
És napról napra egyre kevésbé érzi a súlyát.

(Megjelent: Éjszakai földet érés /Scolar Kiadó, 2018/; Alföld folyóirat, 2016)

A hit fokozatai

Nem tudok beszélni az érkezésről.
Képzeljetek el egy saját partszakaszt,
lefelé fordított poharakat, tengerre néző ablakot.
Mindennap kijön a vízből valaki, akit a világ bizonyos pontján
láttak meghalni,
itt meg csak fél lábra áll, oldalra billenti a fejét,
hagyja, hogy kifolyjon füléből, testüregeiből a víz,
de nem nevezik feltámadásnak a szemmozgást,
a vesék összehúzódását, a beinduló keringést.

Ki tudja, téged a világnak mely pontján foglak megtalálni.
Ott leszek-e akkor, amikor kilépsz a vízből.
És nem fogsz-e haragudni, hogy nem szólítalak a neveden,
hanem hagyom, hogy sétálj, leülj, kifáradj, megéhezz,
megszokd a test kívánságait, azt, hogy újra élsz,
aztán eléd állok, és felkínálom, amit idáig hoztam,
és aminek a súlya felsebezte a karom.

Napok óta nem mozdulok innen.
Nézem a kikötőt, a hajók úgy ringanak, mint
süllyedő, emelkedő mellkasodon az ajándékba kapott medál.
A parti emberek egy darabig érdeklődve néztek,
most már furcsán méregetnek,
nem értik, miért nem gyönyörködtet a tengeri népek legendája,
miért akarok hinni benne, miért áltatom magam,
mintha házi kedvencként nevelgetnék egy olyan állatot,
amit mások csak a húsáért tartanak.

(Megjelent: Színről színre, PRAE-Palimpszeszt, 2014

Eloldozás

Arccal a homokban fekszünk.
Még sokáig nem merjük elhinni, hogy ez már a part.
Nem tudjuk, hányan kerültünk ki,
és hányan vesztek oda.
Vonásaink még őrzik valami iszonyú,
nem emberi erőtől való félelem jeleit,
friss aszfalt
a menekülő állatok nyomát.
Aztán az eget látjuk,
a felhők mint a puszta kézzel szaggatott kenyér
belének szabálytalan darabjai.
A sziklák csillognak, szájban a nyáltól a fogak,
madarak próbálják kikölteni a köveket,
minden élni akar,
mi pedig nem siratjuk többé azokat,
akik most valami
távoli, sziklás partra érve
a vízbe dobálják feleslegessé vált óráikat,
mert megismertük azt a rövid ideig tartó,
egyáltalán nem bántó tanácstalanságot,
amit a fényre kiérő érezhet,
mintha valami mély vízből kilépve nem találná a parton a ruháit,
keresi még néhány pillanatig a testét,
aztán szaladni kezd abba az irányba, amerre sejti az otthonát,
és futás közben egyre kevésbé takargatja magát.

(Megjelent: Színről színre, PRAE-Palimpszeszt, 2014

Méhkirálynő

A gyerekszobában esett össze.
Csak azt érezte, hogy nem mozog benne.
A kórházból már másnap hazaküldték, kellett a hely egy másik betegnek.
A harmadik után
a szabadban akart szülni,
hogy állatok nyalogassák a sebét.
A férje szerint az a legrosszabb az egészben, hogy mindig új nevet kell kitalálni,
a régiek pedig foglalják a helyet,
mint háborúkat átélt öregasszonyok polcait
az üres befőttesüvegek.
Napok óta nem jött ki a házból.
Nem tudta hordani a jegygyűrűjét, mert túl nagy volt rá,
mint minden meghatározás.
Már senki nem mert ígérni neki semmit,
csak a kezébe nyomták
az aktuális horoszkópokat.
Közben még többet foglalkozott a háztartással,
hogy valamivel eltöltse az idejét
úgy tartotta a barackokat a vízben,
mint fürdetéskor a csecsemő fejét.

(Megjelent: Színről színre, PRAE-Palimpszeszt, 2014